"Nem ismeritek a szabályokat?!"

Ezúttal Wes Craven '96-os kult(nak tituált)horrorja kerül terítékre. Őszintén szólva fogalmam nincs, hogyan jutott eszembe, hogy meg kéne néznem a filmet. Utoljára olyan 11 éves korok körül láttam a tívíkettőn (még szolid piros kör volt a korhatáros jelzés, nem ilyen gusztustalan karika + szám), és tisztán emlékszem, hogy rendesen belebújtam az ágyikóba, úgy féltem. Aztán...semmi, azóta nem is foglalkoztam vele. És lám, valahogy eszembe jutott, kikölcsönöztem(...), és megnéztem ismét. Arra számítottam, hogy felnőtt fejjel(?) megtekintve gyenge lesz a cucc, de el kell ismernem, van a filmben valami. Persze tipikus slasher, tipikus amcsi diákokkal, de az ötletes körítés, a "felvázolt" szisztéma miatt mindenképpen érdemes rávetni egy pillantást-úgy 1 óra 46 percnyi hosszút.
 

Az életüket eddig egy sötét szobában, áram nélkül töltött személyeket természetesen spoilerveszély fenyegeti.

 A történet egy amerikai kisvárosban, Woodsboroban játszódik. Egy szellemálarcos sorozatgyilkos szedi áldozatait. Ám az "illető" nem egy szokványos gyilkos, hiszen a horrorfilmek formuláit, szabályait követi, áldozatait horrorfilmekkel kapcsolatos kérdésekkel teszteli-ha jól válaszolnak, életben maradnak, ha nem...képzelhetitek.

Főhősünk Sidney Prescott (az akkoriban elképesztően aranyos Neve Campbell alakításával), egy visszahúzódó, félénk kamszlány, akit anyja halálának szellemei kísértenek-Sidney édesanyját majd egy éve megerőszakolták és megölték otthonában, lánya szeme láttára. Tehát adott a visszahúzódó leányzó, egy riporter, (Courtney Cox) egy rendőrpalánta (David Arquette), egy szexéhes pasi, egy horrorbuzi geek és egy...egy idióta (nem tudom máshogy Stuartot jelemezni).

Dióhéjban:

A film Drew Barrymore kibelezésével indít, ami feletébb meghozza a kívánt hatást (esetemben örömittas mosoly). Így jut a figyelem középpontjába Sidney és a baráti köre. A következő kiszemelt maga Sidney, akinek azonban sikerül elmenekülnie, ám a gyilkos folyton a nyomában van:az utcán, az iskolában, a házban, mindenhol. A gyanú barátjára, Billy-re (Skeet Ulrich, mint egy rossz Johnny Depp) terelődik. A srác tisztázódik, de viszonyuk nagyon megromlik emiatt. Az iskolai szünet örömére egy diákcsapat hatalmas bulit csap Tatum (Sidney legjobb barátnője) házában, ám nem sejtik, hogy a gyilkos is tervezi a nagy finálét, éppen a bulin...

Nagyon nyomorék módon ennyi a történet, de persze normálisabban le van vezetve. Mondhatnánk, hogy a sztori klisés, de Craven (vagyis inkább az író, Kevin Williamson) amúgy zseniális csavarja szokatlan ízt ad a filmnek. A gyilkos, mint említettem, a horrorfilmek (persze kizárólag a slashereket kell itt érteni) megszállottja, és az önmaga kis horror forgatókönyvét követi. Voltaképpen ez az irányvonal a film legnagyobb erénye, ugyanakkor komoly hátránya is. Az alkalmazáson még lehetett volna mit csiszolni. Például: a film legelején, Barrymore tartalmának megtekintése előtt a gyilkos felhívja leendő áldozatát, és különböző, horrorfilmekkel kacsolatos kérdéseket tesz fel neki (a Péntek 13-as kérdést a nagy hévben én is beszoptam, jííhííh:). Ez a "módszer" a film további részében köddé válik. Pedig az ember elvárna szerintem még egy-két ilyen kérdést. De persze nem lehet e köré felépíteni egy filmet, hiszen dögunalmas lenne egy idő után.

Aztán ez a horrorosdi háttérbe szorul, és csak a horrorgeek srác, Randy ( emlékezteti a nézőt, hogy miféle forgatókönyvet követ a gyilkos ("ha a rendőrök megnéznének egy horrorfilmet, sokkal előrébb járnának!"), és hogy mennyire megjósolhatóak tettei. A néző először csak legyint, aztán később rájön, hogy Randynek mennyire igaza van. A Jamie Kennedy által alakított karakter a folytonos kapocs a való élet és a videótéka horrorja közt. Több humoros, olykor komolynak szánt (ám komolytalan) geg születik ebből a kapcsolatból (mint pl. amikor a buliban a fiatalok a Halloween-t nézik, miközben Sidney és Billy éppen...hancúroznak. Randy folytonosan elemzi a filmet: "itt jön a kötelező cici", mire vágás az ágyjelenetre, ahogy Sidney leveszi a melltartóját, és ehhez hasonló, önironikus, a filmnek kifejezetten jót tevő jelenetek).

Ez volt a pozitív része ennek a kettős szisztémának. Jöjjön a negatív oldal: Craven fejet kívánt hajtani a műfaj nagyjai előtt, de ezt csak néhány gyenge utalással tette meg, ráadásul nem egyszer önmagát fényezi (ugyebár Craven áll az Elm utcai kalandok eredetije mögött). Néhol , főleg a fináléban kifejezetten jól "utalgat", viszont a többi...a Freddy-imposztor takarító még elmegy, de a "Wes Carpenter-film" már nagyon fájdalmas. Summa summarum, jobban meg lehetett volna oldani ezt az egészet...de még így is fincsi.

A másik számomra hatalmas pozitívum a sebezhető gyilkos. Ugye általában a slasherekben a gyilkos csak megy, megy, hiába lövik le, ütik meg, stb., megállíthatatlan. Ez csak egy bizonyos hokimaszkos figurának áll jól :P (bár Jason is ugyanilyen "halandó volt" a negyedik részig...). A Sikolyban a gyilkos (aki egyébként amennyire egyszerű, annyira jól néz ki) annyit kap az áldozataitól, mint Tom koma mindenki kedvenc barna kisegerétől a híres rajzfilmsorozat egyes részeiben. Nem tökéletes gyilkológép, hanem egy kissé béna, esetlen ember. Fejbevágják ajtóval, fával, tököndobják sörösüveggel (uhh...), és hasonló finomságok. Véleményem szerint ez nagyon jót tesz a filmnek.

A zene...a horrorfilmek egyik legfontosabb eleme. Itt is fellelhető az a kettőség, ami jellemzi a filmet. Hol jó, hol nem. Többségében sima, sallangmentes ambiens horrormuzsika hallatszik, a szokásos ijesztős hangeffektekkel, tehát semmi extra. Viszont helyenként felhangzik egy, teljesen nem ideillő. pincébe hangolt és torzított gitárhanggal vegyített zene, melytől borsódzott a hátam. Aztán megint a "kellemes" zene, majd újból gitár. Brrr.

Tehát ez lenne a Sikoly recenzióm. Rosszabbra számítottam az emlékeim és az ismert paródiák fényében, de egy picivel többet kaptam, mint egy "sima" horrorfilm. A színészek jók, a sztori tűrhető. Néhol fantasztikus húzások, néhol blőd marhaságok. Jól csavaritják a sztorit, de minden spoilertől mentesen is lehet tudni, ki lesz a gyilkos. De azért tartogat meglepetéseket a cucc.

Zavaró a sokszor említett kétoldalúság. Ha van valami pöpec rész, azt lerontja valami butaság, de ez vica versa is igaz legalább. Így összeségében egy kifejezetten élvezhető, önironikus, a stílusnak kicsit görbe tükröt mutató, helyenként valóban elég spooky horrorfilmet kapunk Craven tálalásában. Azért a folytatásokat ne erőltessük...

Ja, és egy senki által nem várt, a film világában példátlan esemény: készítik a remaket! Hurrá...

Sikoly (Scream), 1996

Rendezte: Wes Craven
Szereplők: Neve Campbell, Courtney Cox, David Arquette, Skeet Ulrich

Értékelés:

Objektíven: 7
Szubjektíven: 7,5

Trailer/IMDb