Alexander Payne (Gimiboszi, Schmidt története) 2004-ben elkészített filmjéért nem mutattam túlzott érdeklődést. Amikor a tv-ben láttam az előzetest, az tetszett de...nem izgatott fel annyira, hogy beüljek rá egy moziba vagy letöltsem a net-ről majd később pedig, kikölcsönözzem a tőlem kb. 2 percre lévő videotékából. A „majd megnézem az hbo-n” szöveggel legyintettem az egészre. Eltelt három év és egy novemberi szombat éjszakán – talán az év legunalmasabb szombat estéje volt – a hbo következő műsora a Kerülőutak. Mivel addigra már teljesen megfeledkeztem a filmről, izgatottan vártam a reklám végét majd a film kezdetét.

A történet szerint Jack (Thomas Haden Church) esküvője előtt egyhetes utazásra hívja barátját, Milest (Paul Giamatti) Kalifornia híres borvidékére. A két barátnál furább párost elképzelni sem lehet. Miles egy igazi magának való bájgúnár, Jack viszont igazi szexgép. Jack az esküvője előtt még utoljára nagyot akar harapni a szabadságból, Miles ellenben csupán az üvegben rejlő tökélyt keresi. Jack megelégszik az olcsó merlot-val, Miles azonban a nehezen megközelíthető, tökéletes pinot noir után epekedik. Ami közös a két figurában: a kudarcba fulladt álmok és a tovatűnő ifjúság. És mégis, amint beutazzák a part menti vidéket, Miles és Jack azon kapják magukat, hogy lépten-nyomon borba és nőkbe fojthatják bánatukat. Jack fülig beleszeret egy helybeli borkimérőbe (Sandra Oh), és még meg sem köttetett házassága veszélybe kerül. A maga részéről Miles is romantikus kalandba keveredik egy borértő pincérnővel (Virginia Madsen). Az esküvő napja pedig egyre közeleg, és kétségtelen, hogy Miles meg Jack nem ússza meg ép bőrrel vagy ép lélekkel a kiruccanást...ha egyáltalán szándékukban áll visszatérni.

A film egyszerűen csodálatos. Kedvenc filmjeim egyike lett. Egyszerűen nem lehet hibát találni benne. Vicces, emberi, megható. Csodálatos, minden egyes perce élvezet. A rendezés és a forgatókönyv zseniális, az alakítások nagyszerűek. Paul Giamatti-t jelölni kellett volna Oscarra, Thomas Haden Church-nek és Virgina Madsen-nek pedig meg kellett volna kapnia a díjat (de Thomas Haden Church-nek mindenképp), ahogy magának a filmnek is. Az Oscar igénytelensége ismételten bebizonyosodott, de…ne ezzel törődjünk, hanem azzal, hogy ha még nem láttuk, nagyon gyorsan pótoljuk és élvezzük ki a film minden pillanatát. Virginia Madsen monológja a borokról talán a film legjobb jelenete. Nemcsak azért, mert a borról amúgy is romantikus dolog beszélni de…nekem az volt az érzésem, hogy ebben a jelenetben a bornak szánt bókok és a monológ szexi hatása nemcsak magának a bornak, hanem a pasinak Miles-nak is szólt, aki a részegség kábulatában ülve, kábult tovább a nő szavaitól.Ez egy olyan film, amiről sértés azt állítani, hogy zseniális. Ez több annál. Kötelező darab.