"Nem ismeritek a szabályokat?!"
Az életüket eddig egy sötét szobában, áram nélkül töltött személyeket természetesen spoilerveszély fenyegeti.
A történet egy amerikai kisvárosban, Woodsboroban játszódik. Egy szellemálarcos sorozatgyilkos szedi áldozatait. Ám az "illető" nem egy szokványos gyilkos, hiszen a horrorfilmek formuláit, szabályait követi, áldozatait horrorfilmekkel kapcsolatos kérdésekkel teszteli-ha jól válaszolnak, életben maradnak, ha nem...képzelhetitek.
Főhősünk Sidney Prescott (az akkoriban elképesztően aranyos Neve Campbell alakításával), egy visszahúzódó, félénk kamszlány, akit anyja halálának szellemei kísértenek-Sidney édesanyját majd egy éve megerőszakolták és megölték otthonában, lánya szeme láttára. Tehát adott a visszahúzódó leányzó, egy riporter, (Courtney Cox) egy rendőrpalánta (David Arquette), egy szexéhes pasi, egy horrorbuzi geek és egy...egy idióta (nem tudom máshogy Stuartot jelemezni).
Dióhéjban:
A film Drew Barrymore kibelezésével indít, ami feletébb meghozza a kívánt hatást (esetemben örömittas mosoly). Így jut a figyelem középpontjába Sidney és a baráti köre. A következő kiszemelt maga Sidney, akinek azonban sikerül elmenekülnie, ám a gyilkos folyton a nyomában van:az utcán, az iskolában, a házban, mindenhol. A gyanú barátjára, Billy-re (Skeet Ulrich, mint egy rossz Johnny Depp) terelődik. A srác tisztázódik, de viszonyuk nagyon megromlik emiatt. Az iskolai szünet örömére egy diákcsapat hatalmas bulit csap Tatum (Sidney legjobb barátnője) házában, ám nem sejtik, hogy a gyilkos is tervezi a nagy finálét, éppen a bulin...
Nagyon nyomorék módon ennyi a történet, de persze normálisabban le van vezetve. Mondhatnánk, hogy a sztori klisés, de Craven (vagyis inkább az író, Kevin Williamson) amúgy zseniális csavarja szokatlan ízt ad a filmnek. A gyilkos, mint említettem, a horrorfilmek (persze kizárólag a slashereket kell itt érteni) megszállottja, és az önmaga kis horror forgatókönyvét követi. Voltaképpen ez az irányvonal a film legnagyobb erénye, ugyanakkor komoly hátránya is. Az alkalmazáson még lehetett volna mit csiszolni. Például: a film legelején, Barrymore tartalmának megtekintése előtt a gyilkos felhívja leendő áldozatát, és különböző, horrorfilmekkel kacsolatos kérdéseket tesz fel neki (a Péntek 13-as kérdést a nagy hévben én is beszoptam, jííhííh:). Ez a "módszer" a film további részében köddé válik. Pedig az ember elvárna szerintem még egy-két ilyen kérdést. De persze nem lehet e köré felépíteni egy filmet, hiszen dögunalmas lenne egy idő után.
Aztán ez a horrorosdi háttérbe szorul, és csak a horrorgeek srác, Randy ( emlékezteti a nézőt, hogy miféle forgatókönyvet követ a gyilkos ("ha a rendőrök megnéznének egy horrorfilmet, sokkal előrébb járnának!"), és hogy mennyire megjósolhatóak tettei. A néző először csak legyint, aztán később rájön, hogy Randynek mennyire igaza van. A Jamie Kennedy által alakított karakter a folytonos kapocs a való élet és a videótéka horrorja közt. Több humoros, olykor komolynak szánt (ám komolytalan) geg születik ebből a kapcsolatból (mint pl. amikor a buliban a fiatalok a Halloween-t nézik, miközben Sidney és Billy éppen...hancúroznak. Randy folytonosan elemzi a filmet: "itt jön a kötelező cici", mire vágás az ágyjelenetre, ahogy Sidney leveszi a melltartóját, és ehhez hasonló, önironikus, a filmnek kifejezetten jót tevő jelenetek).
Ez volt a pozitív része ennek a kettős szisztémának. Jöjjön a negatív oldal: Craven fejet kívánt hajtani a műfaj nagyjai előtt, de ezt csak néhány gyenge utalással tette meg, ráadásul nem egyszer önmagát fényezi (ugyebár Craven áll az Elm utcai kalandok eredetije mögött). Néhol , főleg a fináléban kifejezetten jól "utalgat", viszont a többi...a Freddy-imposztor takarító még elmegy, de a "Wes Carpenter-film" már nagyon fájdalmas. Summa summarum, jobban meg lehetett volna oldani ezt az egészet...de még így is fincsi.
A másik számomra hatalmas pozitívum a sebezhető gyilkos. Ugye általában a slasherekben a gyilkos csak megy, megy, hiába lövik le, ütik meg, stb., megállíthatatlan. Ez csak egy bizonyos hokimaszkos figurának áll jól :P (bár Jason is ugyanilyen "halandó volt" a negyedik részig...). A Sikolyban a gyilkos (aki egyébként amennyire egyszerű, annyira jól néz ki) annyit kap az áldozataitól, mint Tom koma mindenki kedvenc barna kisegerétől a híres rajzfilmsorozat egyes részeiben. Nem tökéletes gyilkológép, hanem egy kissé béna, esetlen ember. Fejbevágják ajtóval, fával, tököndobják sörösüveggel (uhh...), és hasonló finomságok. Véleményem szerint ez nagyon jót tesz a filmnek.
A zene...a horrorfilmek egyik legfontosabb eleme. Itt is fellelhető az a kettőség, ami jellemzi a filmet. Hol jó, hol nem. Többségében sima, sallangmentes ambiens horrormuzsika hallatszik, a szokásos ijesztős hangeffektekkel, tehát semmi extra. Viszont helyenként felhangzik egy, teljesen nem ideillő. pincébe hangolt és torzított gitárhanggal vegyített zene, melytől borsódzott a hátam. Aztán megint a "kellemes" zene, majd újból gitár. Brrr.
Tehát ez lenne a Sikoly recenzióm. Rosszabbra számítottam az emlékeim és az ismert paródiák fényében, de egy picivel többet kaptam, mint egy "sima" horrorfilm. A színészek jók, a sztori tűrhető. Néhol fantasztikus húzások, néhol blőd marhaságok. Jól csavaritják a sztorit, de minden spoilertől mentesen is lehet tudni, ki lesz a gyilkos. De azért tartogat meglepetéseket a cucc.
Zavaró a sokszor említett kétoldalúság. Ha van valami pöpec rész, azt lerontja valami butaság, de ez vica versa is igaz legalább. Így összeségében egy kifejezetten élvezhető, önironikus, a stílusnak kicsit görbe tükröt mutató, helyenként valóban elég spooky horrorfilmet kapunk Craven tálalásában. Azért a folytatásokat ne erőltessük...
Ja, és egy senki által nem várt, a film világában példátlan esemény: készítik a remaket! Hurrá...
Sikoly (Scream), 1996
Rendezte: Wes Craven
Szereplők: Neve Campbell, Courtney Cox, David Arquette, Skeet Ulrich
Értékelés:
Objektíven: 7
Szubjektíven: 7,5
Trailer/IMDb
Utolsó kommentek